Somogyszob Település honlapja

Védekezzünk a parlagfű ellen
2019. 07. 30., Kedd, 10:42

Tájékoztatás
parlagfű elleni kötelező védekezéssel és a 2019. évi határszemlével kapcsolatban

A közeljövőben megkezdődik mindazon területek vizsgálata, melyek parlagfűvel fertőzöttek lehetnek.
Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös cél, hogy a parlagfű terjedését az allergén pollentermelése miatt megakadályozzuk. Hazánkban a parlagfű és egyéb allergén növények pollenjétől közel 2,5 millió ember szenved. Ráadásul az elmúlt harminc évben olyan mértékben felszaporodott, hogy Magyarországon a legelterjedtebb gyomnövénynek számít. A mezőgazdasági területek mellett az elhanyagolt önkormányzati- és közutak, vasúti pályák, azok környéke, valamint gondozatlan telephelyek, erdőirtások, erdőtelepítések a parlagfű esetében komoly pollentermelő területeknek számítanak. Ezen területek mentesítésével, a levegőbe kerülő allergén virágpor mennyisége jelentősen csökkenthető lenne.

Mindezek figyelembevételével, a jogszabály is kötelezettséget ír elő a gyomnövény elleni védekezés kapcsán. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban ÉLTV) 17. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően, a földhasználó/tulajdonos/terület vagyonkezelője köteles arról gondoskodni, hogy az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozza, majd ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartsa. A védekezést mechanikai eszközökkel, vagy vegyszeres gyomirtással kell elvégezni.

A területek parlagfűvel való fertőzöttségét a települések külterületén az ingatlanügyi hatóság ellenőrzi. Az ellenőrzési időszak július 1. napján kezdődik és a vegetációs időszak végéig tart. Az ellenőrzések a feladat végrehajtására készített ütemterv, illetve a bejelentések alapján történnek, a földhasználók előzetes értesítése nélkül. A felmért, fertőzött területekről készült jegyzőkönyvek feltöltésre kerülnek egy szakrendszerbe, melyek alapján automatikusan eljárás indul a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agrár és Környezetvédelmi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályán.

Ha a földhasználó/tulajdonos/vagyonkezelő védekezési kötelezettségének nem tesz eleget, a Kormányhivatal, illetve a Jegyző az ÉLTV 50. § (4) bekezdése alapján közérdekű védekezést rendel el, ami (ha a kötelezett nem mentesíti a parlagfűtől a területet azonnal) a földhasználó költségére, megbízott vállalkozóval kerül végrehajtásra.

Utolsó módosítás: 2019. 09. 20. 11:38

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsomogyszob.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsomogyszob.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel